Tóth Sándor előadása 2024. november 28.

Tóth Sándor lelkipásztor, a BTA szenátusának tagja a függőség – önzetlenség témáját pasztorális szempontú megközelítéssel vizsgálta a misszióban és a gyülekezetben. A missziónk elsősorban a Krisztust még nem ismerő tömegek felé szól, sokan érkeznek diszfunkcionális családokból, sérülésekkel, ugyanakkor szembesülni kell azzal, hogy több esetben találkozunk vallásos háttérből érkezők lelki sérüléseivel és torzulásaival. Számos kihívással néz szembe a lelkigondozó. Megismerhetjük a saját és mások szívének mélységeit? Elkerülhetjük, hogy a szívünk teljessége feltáruljon? Van, amit mi láttatni kívánunk és van olyan, amit csak Isten ismer és előfordul, hogy mi is rácsodálkozunk tetteinkre, hogyan történhetett meg? Milyen vagyok valójában?

A kérdést megspóroljuk, sokan a valóságtól elrugaszkodott világban élnek. Kell-e attól félnünk, hogy Isten valójában lát? Isten gyógyítani akar minket minden területen. Dávidnak is szembesülnie kellett a szíve romlottságával, amitől megrendült. A siker sokszor jobban megpróbálja az embert, mint a nyomor. Sokan nem hajlandók szembenézni a torz énképpel. Isten nem elítélni, hanem felszabadítani akar, kegyelmével vesz körül. A megbocsátásnak három területe van: (1) múltra vonatkozik, ehhez elég vagyok én, megbocsátok; (2) a megbékéléshez két ember kell a bocsánatkérés után; (3) bizalom újraépítése, győzzenek meg a másik tettei. Az irgalmas szamaritánus valójában Jézus és mi vagyunk a koldus. A Mennyei Atya nem elítélni akar, hanem segít föltárni és gyógyítani azokat a részeket az életünkben, ahová nem szívesen mennénk, nem szívesen járnánk. Meg kell érteni, hogy miért áldás, ha olyan dolgokkal is szembesüljünk az életünkben, amit nem szeretünk magunkban, az Úr sem szereti, és nem is kell, hogy maradjon. A hívő életnek egy nagyon fontos értéke és áldása, hogy formálódunk, ezt nevezzük a megszentelődés útjának.