TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Aradon jártunk

Aradon jártunk

A Baptista Teológiai Akadémia képviseletében Aradon jártunk Dr. Sallai Jakab lelkipásztor, a BTA tanárának kegyeleti búcsúztató istentiszteletén, 2025. január 19-én, az Aradi Reménység Magyar Baptista Gyülekezet imaházában.

Testvérünket türelemmel viselt szenvedéssel teljes 49 éves küzdelmes földi életpálya után szólította az örökkévalóságba a Teremtő. Mindhalálig hűséges és példaadó szolgáló életéért hálaadással emlékezünk meg Aradon, az általa megtervezett és megépíttetett istenházában.

A család, a gyülekezet, a tanártársak és iskolánk hallgatói felé Jakab apostol sorait idéztem: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” Jakab 1,12

Istennek legyen hála Sallai Jakab szelíd, a Biblia tudományában elmélyült áldozatos életéért. Isten adjon vigaszt minden megszomorodott szívű gyászolónak. Jézus Kristus ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él! Hiszed-e ezt?” János 11,26

„Az Úr közel! – Jöjj Uram Jézus!”

* * *

Dr. Sallai Jakab lelkipásztor nekrológja

Dr. Sallai Jakab 1975. augusztus 4-én született Szilágynagyfaluban második gyermekként a családban. Hívő szülei, Sallai Péter és Anna, gyermekségétől fogva Isten félelmében nevelték a három testvérével együtt. Tanulmányait a Szilágynagyfalui Általános Iskolában kezdte 8. osztályig, a középiskolát a Szilágysomlyói „Iuliu Maniu” Liceumban végezte.

Fiatalon elfogadta Jézust személyes Megváltójának, és hitéről vallás tett 1990. szeptember 2-án, bemerítkezve Torma János lelkipásztor által. Hamarosan bekapcsolódott a lelki szolgálatba a helyi gyülekezetben, mint imaóra-vezető.

A Teremtő különleges zenei érzékkel ajándékozta meg őt. Zenei talentumát már ifjú korában kamatoztatta a szilágynagyfalui pengetős és fúvós zenekarban, és az énekkarban is énekelt. Érettségi után két évet dolgozott, miközben megértette, hogy az Úr lelkipásztori szolgálatra hívja őt.

Jelentkezett a kolozsvári Magyar Baptista Teológiai Szemináriumba, ahol négy évet tanult 1996 és 2000 között. 2000-ben fogadta el a Nyárádmagyarósi missziós gyülekezet meghívását, ahol 11 évig szolgált hűségesen. Nem csak az úttörő lelki munkát végezte a körzetben, Nyárádszeredában, Kisadorjánban és Márkodon, hanem szívesen részt vállalt a fizikai munkában is már az elején, az imaház építésekor a Standard Kápolna Projektben (Chapel Project).

Mindig szeretett zenélni, gitárral kísérte a közösénekeket az istentiszteleteken és a gyermekórákon. 2001. június 2-án házasságot kötött Molnár Máriával, akivel 23 évet élt házasságban. Két gyermekkel áldotta meg őket Isten: Eszterrel és Krisztinával.

2005-ben lehetőség adódott a továbbtanulásra Angliában, amit ő örömmel megragadott. Családjával együtt kiutazott Wales fővárosába, és a Cardiffi Egyetemen szerezte meg a mesteri fokozatot 2006-ban.

2011-ben elfogadta az aradi 2-es számú Magyar Baptista Gyülekezet (a későbbi Reménység Gyülekezet) és az Angyalkúti gyülekezet meghívását, és családjával Aradra költözött. Itt is sok lehetőség nyílt a lelki szolgálatra, úgy az igehirdetés terén, mint az ifjúsági és gyerekmunkában, táborok szervezésében, a beteglátogatásban, a szolgálattevők közösségében, bemerítkezendők felkészítésében, az énekkarban, pengetős zenekarban, csengőkórus vezetésében stb.

Viszont a legfontosabb események mégis a bemerítések voltak mind a nyárádmagyarósi, mind az aradi körzetben. Szívesen végezte a fizikai munkát is, akár imaházépítésről volt szó, vagy a gondnoki feladatokról, amiket 6 évig hűségesen végzett. Ezen kívűl nagy részt vállalt az ügyintézéstben, pályázatok írásában mind a három gyülekezet (Arad, Angyalkút és Zerind) részére.

A lelkipásztori szolgálat mellett rendszeresen vállalta az áhítatok és bibliaórai leckék megírását, valamint lektori-fordítói munkát. A doktori fokozat megszerzése után tanított a váradi Baptista Teológián és Bibliaiskolában, majd egyetemi docensként a budapesti Baptista Teológián.

Mindig sokat olvasott és szeretett tanulni, akárcsak tanítani, amihez utolsó pillanatig ragaszkodott. Hosszú éveken keresztül volt a MKT (Megyei Küldöttek Tanácsa) tagja az Aradi Magyar Baptista Gyülekezetek képviselőjeként. Büszkén vállalta nemzetiségét, és foglalkoztatták a magyar közösség érdekei.

2024 márciusában kezdődtek egészségügyi gondjai, amikor agyérgörccsel kezelték az aradi kórházban, majd májusban erős gyomorfájdalmakkal került a temesvári kórházba. Ezután orvosi kivizsgálások sorozata következett, majd szeptemberben vastagbélrákkal diagnosztizálták.

Sajnos a betegség nagyon agresszíven fejlődött, négyszer műtötték, de nem tudták kivenni a daganatot. Sok fájdalomban volt része, mégsem panaszkodott. A kórházban töltött hetek alatt sem csüggedt el, hanem reménykedett a gyógyulásban. Végül megértette családjával együtt, hogy az Úrnak más terve van, magához veszi őt, amit elfogadott. Utolsó perceiben is tudatánál volt, elbúcsúzott a családjától, és 49 éves korában, türelemmel viselt szenvedés után január 17-én, péntek hajnalban békés szívvel az Úrhoz költözött.

Sallai Jakab lelkipásztor úgy élt, ahogy élni érdemes. Istent szeretve, Jézust szolgálva, a Szentlélek vezetésére figyelve és a hozzá közel és távol állókat felemelve, tisztelve és szeretve. Szép lelki örökséget hagyott, kitartása, szorgalma, hűsége jó példa marad a számunkra.

A viszontlátás reményében búcsúzik tőle: – felesége, Mária – lányai, Eszter és Krisztina – édesapja, id. Sallai Péter – testvérei: Péter, Anna és Gyöngyi, családjaikkal együtt – apósa és anyósa, id. Molnár Áron és Mária – közeli és távoli rokonai, lelki testvérei, lelkipásztor-társai – az aradi Reménység Gyülekezet, Angyalkúti és Zerindi Gyülekezet – az aradi magyar közösség – az erdélyi magyar baptista közösség

Vígasztalásul szolgáljanak a gyászolóknak Jézus szavai, amit Jakab testvérünk is idézett utolsó perceiben:

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” János 11:25 Felolvasva: Aradon 2025. január 20-án, Marosvásárhelyen 2025. január 21-én, Szilágynagyfaluban 2025. január 22-én.

Soli Deo Glória!

+7

Szólj hozzá!

Megszakítás