TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Torontói magyar baptisták között

Torontói magyar baptisták között

Torontói magyar baptisták között

Észak-amerikai meghívásom és gyülekezeti szolgálatom 2024. szeptember 21-25 között Torontóban folytatódott. A gyülekezet lelkipásztora Püsök Dániel – aki egyúttal az Észak-Amerikai Magyar Baptisták Világszövetségének is az elnöke a következő két esztendőben – nagy szeretettel fogadott és vont bele a város és a benne folyó missziómunka ismertetésébe és a mindennapi kihívásaiba.

Jelenleg 7 magyar keresztény felekezet működik a városban: 1 katolikus, 3 református, 1 baptista, 1 pünkösdi és 1 adventista. Két gyülekezetben is szolgálhattam ez idő alatt a városban. Először a Torontói Első Magyar Pünkösdi Gyülekezetbe hívtak igei szolgálatra a testvérek, majd a Torontói Első Magyar Baptista Gyülekezet vasárnapi istentiszteletén hirdethettem Isten igéjét. Ezt követően a város történelmével, kiemelkedő építészeti értékeivel, valamint a környék nevezetességeivel, a Niagara lenyűgöző természeti csodájával ismerkedhettünk meg.

Kanada legnépesebb városa Torontó, egyúttal Ontario tartomány fővárosa. Lakóinak száma napjainkban eléri a hárommillió főt, az agglomerációban élő hatmilliós lakosságával viszont Észak-Amerika negyedik legnépesebb világvárosa.

Toronto az üzleti élet, a pénzügyek, a művészetek, a sport és a kultúra nemzetközi központja és a világ egyik legmultikulturálisabb és legkozmopolitább városa. Mai lakosainak mintegy fele Kanadán kívül született és több mint 200 etnikai származás képviselteti magát a lakosság körében. Turista látványosságai, évente több mint 43 millió turistát vonzanak a városba.

A korábbi nagyobbrészt indián őslakosságot fokozatosan az új bevándorlók váltják fel. A város lakóinak összetétele a 19. század végétől a 20. század elejéig az angolok mellett különösen németek, franciák, olaszokat és zsidók érkezésével teljesen megváltozott. Hamarosan követték őket az oroszok, lengyelek és más kelet európai nemzetek, a nyugatról belépő kínaiak mellett.

Kanadai magyarok teljes létszáma napjainkban meghaladja a 350 ezer főt. Ezzel a létszámmal a 24. legnagyobb etnikai csoport Kanadába és így a kanadai magyarság az egyik legnagyobb magyar kisebbség a diaszpórában. Kanadába a 19. században kezdtek letelepedni a magyarok.

Az első betelepülők az ország nyugati részeire mentek. Albertába 1866-ban érkeztek az első magyarok. Saskatchewan-ban egy magyar települést is felépítettek 1885-ben. A világháborúk és 1956 után jelentősen megnövekedett a kanadai magyarok létszáma, de az újabb bevándorlók már inkább az ország keleti részein, így Torontó környékén telepedtek le.

Amerika földjére már a 19. században is érkeztek magyar kivándorlok, közöttük magyar baptisták is. Az első magyar nyelvű gyülekezetet 1899-ben Cleveland Ohioban alapították. Ezt követően egymás után alakultak a magyar baptista gyülekezetek az Újvilágban. A ’40-es években közel ötven magyar gyülekezet létezett Észak-Amerika területén. (Ma mindössze 8 baptista gyülekezet – Clevelad, Chicago, Detroit, Los Angeles, New York, Kelowna, Florida, Toronto – tartja szép magyar nyelvünkön az istentiszteleteiket.) Az első kanadai magyar baptista gyülekezet Yorktown-ban (Torontó korábbi neve) alakult, 1900-ban. A torontói baptista misszió aránylag későn indult Nagy Gyula testvérék házánál 1924-ben.

Egy évvel később 1925-ben már viszont bejegyzett közösségként szerepelt a nyilvántartásban. 1928 június 23-án nagyszabású nyilvános istentiszteletet rendeztek a testvérek a Baptista Világszövetség konferenciája alkalmából Torontóban, melyen egy 26 tagú magyar delegáció is részt vett Csopják Attila és Udvarnoki András vezetésével. 1928 augusztus 5-től folyamatosan vezetett pénztárkönyvük ma is megtalálható a gyülekezet irattárában.

Ettől kezdve minden hónapban felkereste őket Major Mihály buffalói lelkipásztor. Tőle 1929-ben Balla György lelkipásztor testvér vette át a gyülekezet vezetését, aki 14 évig végezte itt szolgálatát. A következő 10 év alatt (1944-1954) négy lelkipásztora volt a gyülekezetnek. Molnár Balázs, Balla Emil, Bogár József és Stinner Heinrich.

Kezdetben angol gyülekezetek imaházaiban tartották az istentiszteleteiket. Az első saját imaházukat 1942-ban vették meg a Robert utcában, amit 1978-ban adtak tovább a magyar reformátusoknak.

1956/57 lényeges változást hozott az emigrációs magyarság életében. A gyülekezetek taglétszáma a legtöbb helyen lényegesen megnőtt. Így volt ez Torontóban is. Az úrvacsorázó tagok száma elérte a hetvenet. Cserepka János testvér, korábban Szilágyballai, később Pesterzsébeti gyülekezet lelkipásztora 1957-től töltötte be a lelkipásztori tisztséget. Az ő pásztorsága alatt vetődött fel a magyarországi Tahi-táborhoz hasonló ifjúsági tábor építésének gondolata Torontótól északra található Rámában. Nagy szorgalommal és odaadással dolgozott a testvériség, hiszen a vásárlást követő hónapban, 1960. július 24-én már az ünnepélyes megnyitó istentiszteletet is megtartották, mintegy száz személy részvételével. Cserepka testvér 1963-ig vezette a torontói gyülekezetet, miután Bolíviába kapott külmissziós szolgálatot feleségével együtt. Távozása után a gyülekezet vezetését Kun Gyula, majd Morgan Mihály vette át.

1972-ben Viczián János vette át a pásztori szolgálatot. Ezalatt épült fel a rámai ifjúsági táborban a kápolna is. 1977-ben Gerő Sándor folytatta a lelkipásztori szolgálatot. 1983-ban vásárolta meg a gyülekezet a Falkir utcai imaházat, amit 2012-ig használt a gyülekezet. Herjeczki Géza lelkipásztor 1981-ben vette át a stafétabotot és végezte hűséggel a gyülekezet vezetését és a rámai bibliai tábor nyári programjainak szervezését 1988-ig. A gyülekezet vezetését 1988-tól Oláh Lajos lelkipásztor vette át, aki nagy szorgalommal végezte a szolgálatát egy évtizeden át. Őt követte Dan László lelkipásztor 1995-2007 között. Erre az időszakra jutott a rámai tábor teljes rekonstrukciója, új ebédlő és szinte hotel színvonalú szálláshelyek kialakítása, templom korszerűsítése. Püsök Dániel lelkipásztor 2009-ben érkezett Tordáról családjával együtt. Megítélésem szerint jelenleg ebben a magyar baptista gyülekezetben tapasztalható leginkább a lelki megújulás és növekedés az elmúlt évtizedek viszonylatában. Püsök testvér 15 éves lelkipásztorsága alatt egy gyönyörű új templom is épült Torontó külső zöldövezetében. A templom külső és belső rendezettsége mellett a gyülekezet lelki épülése, számban és lélekben való növekedése indított hálaadásra.

A Torontói Első Baptista Gyülekezetben – First Hungarian Baptist Church Toronto – Camp Rama elmondott igehirdetés itt hallgatható meg:

Legyen Isten gazdag áldása tengerentúli testvéreink életén és szolgálatán!

Immánuel! – Velünk az Isten!

(DRMK)

Szólj hozzá!

Megszakítás