TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Az EBF teológiaoktatási workshopja a BTA-n

Az EBF teológiaoktatási workshopja a BTA-n

Az EBF teológiaoktatási workshopja a BTA-n

Budapesten tartotta éves közgyűlését az Európai Baptista Szövetség (EBF) 2024. szeptember 25 és 28 között. Ennek keretében péntek délután különféle szemináriumokra oszlottak a résztvevők, amelyek egyikének házigazdája a Baptista Teológiai Akadémia volt. Mintegy 20 fős csoport alkotta a „Teológiaoktatási hálózat” (Theological Education Network) címet viselő workshopot. Vendégeink elsőként a BTA épületét tekintették meg, beleértve az udvari történelmi emlékparkot is, dr. Várady Endre tanszékvezető főiskolai docens vezetésével, aki az egész délután szervezésével és lebonyolításával volt megbízva. Négy különböző tanórára is belátogattak a vendégeink, ahol az egyes oktatók röviden bemutatták az aktuális témáikat. Ezt követően a díszteremben folytatódott Intézményünk történelmének és küldetésének bemutatása, amelynek során Paróczi Zsolt rektorhelyettes és Balla Péter gazdasági főigazgató válaszolt az érdeklődő résztvevők kérdéseire, akik között dr. Mateusz Wichary, az EBF aktuális elnöke is aktívan jelen volt. A remek hangulatú és produktív beszélgetést közös vacsora zárta az alagsorban.

Várady Endre

Fotó: Szoukup Gergely

Szólj hozzá!

Megszakítás