Prof. Dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora nyitó előadásában a közösségünkben hagyományos hálaadónap kialakulásának hátterét világította meg, illetve hogyan kapcsolódunk mindehhez mi, baptisták. A zsidó hagyományban a lombsátor ünnepéhez kötődött a hálaadás gondolata, amikor is a nép megemlékezett arról, hogyan gondoskodott a szerető Isten a népről a 40 éves pusztai vándorlás során. A Hálaadás napjának története visszanyúlik a reformációt követő időszakra, amikor Európában kegyetlen üldözés várt a Bibliához hű protestáns hívőkre. Angliából a hitük miatt üldözött puritán közösség egy része útnak indult 1620. szeptemberében a Mayflower nevű hajóval egy jobb élet és a vallásszabadság reményében, hogy átkeljen az Atlanti óceánon és letelepedjen a Amerikában. Az „új világba” érkezők közül sokan megbetegedtek, meghaltak, de a megmaradt telepesek az indiánok segítségével megtanultak kukoricát termeszteni, vadászni és mikor eljött az ősz, bőséges termésnek örülhettek, amely elegendő volt, hogy átvészeljék a közelgő telet. Ennek örömére nagy ünnepséget rendeztek. Erre az eseményre emlékezve alakult ki és vált családi ünneppé a Hálaadás az USA-ban. Ezzel párhuzamosan a reformáció korában több üldözési hullám érte az anabaptista elődeinket, akik Európán keresztül kelet felé menekültek és 1620. környékén telepedtek le Erdélyben, ahol Bethlen Gábor vallásszabadságot biztosított számukra. Később, az újkori baptista misszió következtében megerősödött a közösségünk és az 1928-ban Torontóban rendezett Világszövetségi találkozón részt vett Csopják Attila és Udvarnoki András is. Hazatérve, Csopják Attila sorozatot indított a Békehírnök hasábjain, felhívást intézve a hazai baptista közösségek felé, hogy kis és nagy gyülekezetekben egyaránt tartsanak hálaadónapot, megemlékezve Isten megtartó erejéről.