TEGYETEK TANÍTVÁNNYÁ MINDEN NÉPET!

Fókuszban a Szentírás

Fókuszban a Szentírás

Fókuszban a Szentírás

Hagyományteremtő jelleggel idén először kezdhették egy csapat- és léleképítő elvonulással a tanévet, szeptember 1-4-ig, a Teológia lelkipásztor szakos hallgatói. A helyszín a festői szépségű Sólyomkővári Baptista Tábor volt, ahol közel a természethez, rengeteg sportolási lehetőséggel és kiemelkedő vendégszeretettel fogadtak minket. Mi pedig megismerkedhettünk új társainkkal, és közösségben lehettünk nemcsak erdélyi lelkipásztor hallgató testvéreinkkel, de a minket kísérő oktatókkal is. Gyakorlati feladatok segítségével igazán mély beszélgetéseket folytathattunk egymással szervezetten, és az esti dézsázások során informálisan is. Mostani együttlétünk fókuszában a Szentírás állt, e köré szerveződtek a beszélgetések és a tantermi oktatásnál lazább, ugyanakkor interaktívabb és kifejezetten építő tanórák is. Az első napon Paróczi Zsolt rektorhelyettes és Dr. Sebjan-Farkas Zsolt lelkipásztor testvér vezettek be minket a Baptista Hitvallás első, Szentírással foglalkozó fejezetébe. Beszéltünk a különböző Bibliafordításokról, a Biblia hitelességéről, valamint arról, hogy mit is jelent a Szentírás Istentől ihletettsége.

A következő napon először László Gábor lelkipásztor, a BTA főtitkára gyakorlati feladattal látott el minket, melyben egy adott téma vagy bibliai könyv alapján kellett csapatban igehirdetés sorozatot kitalálnunk és kidolgoznunk vázlatosan. Délután Balla Péter lelkipásztor, a Teológia gazdasági főigazgatójának segítségével a Szentírás ihletettségének jelentését jártuk körbe, visszanyúlva a Pál apostol korában használatos görög szöveghez. A jó hangulatú, olykor párbeszéddé váló órák között természetesen jutott idő a sportra és az egyéni Istennel töltött időre is.

Az elvonulás zárásaként Prof. Dr. Mészáros Kálmán rektor úr számolt be nekünk arról a kiemelkedően fontos kötetről, mely nevezhető akár az első, a felnőttkeresztséget magába foglaló magyar teológiai könyvnek. Végezetül úrvacsorai közösségben lehettünk együtt, ami mint pecsét került ennek az Istennek, és a közösség megélésének elkülönített pár napnak a végére.

Első lelkész szakirányos elvonulásunk tehát tökéletesen megalapozta a tanévkezdést, felfegyverezve minket az előttünk álló kihívásokra, hiszen „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (‭‭Máté‬ ‭4‬:‭4‬ ‭RÚF‬‬)

Nagy Bálint, lelkipásztor szakos hallgató

Szólj hozzá!

Megszakítás